Minden év május első vasárnapján meghívom Ancit és Nagyót egy-egy kényeztető ebédre. Végre nem Ők hanem én főzőcskézek nekik valami finomat. Nem volt ez másként ebben az évben  sem kivéve azt, hogy idén az aktuális pasikám is jelen volt, sőt segített is az előkészületekben. Zöldség hámozás, mosogatás, terítés mind-mind az Ő feladata volt. Egy-egy művelet befejezése után jutalomban részesült. Először a pólóm repült felé, majd a melltartóm és így tovább és így tovább. Mire elkészült a menü már meztelenül kergetőztünk a lakásban.

A kapucsengő éles berregés szakította félbe játékunkat. Megérkeztek a vendégek. Rövid bemutatkozás, üdvözlő ital, majd  asztalhoz ültünk.

Az előételnél ismét elkezdtem „borsozni” pasim vágyát. Pilláim alól édes pillantásokkal bombáztam, pici ajaknyálazással egybekötve emlékeztetve ezzel a tegnapi éjszakára. Nem maradhatott el a válla fölötti áthajlás sem miközben kemény mellbimbómmal végig simítottam hátát. Desszertjét tovább édesítettem miközben lábammal asztal alatt legérzékenyebb pontját kutattam, huncut mosollyal nyugtázva teste reagálását.

Mire elérkezett a kávé ideje szegénykém már teljesen lázban volt. Az asztal takarásából mozdulni sem mert, hiszen nehéz lett volna megmagyarázni domborodó farmerjának látványát szüleimnek.

Az ősöket átvezettem a nappaliba és megkértem vágytól fűtött pasimat segítsen elkészíteni a feketét. Szinte fejvesztve menekült a fürdő felé mondván lehűti magát egy kis hideg vízzel,de én a konyhába tereltem és ahogy magunkra csuktam az ajtót nekiestem.

Édes csókjaimmal halmoztam el buksiját fülétől az álláig. Nyelvem hegyével végig nyaltam a nyakát lassan nagyon lassan lefelé haladva. Közben megszabadítottam ingétől és végre csupasz melleimmel tapadtam  felső testére,  kezemmel meg-meg érintve ( csak nadrágon keresztül )  duzzadó farkát. Elértem a gombokat! Lassan kigomboltam az elsőt, pici puszi, a másodikat pici sóhaj, a harmadikat pici nyelvérintés, a negyediket.. és upsz gatyó bokájáig csusszant és én egyre közelebb kerültem vágytól duzzadó dákójához. Lába remegett a kéjtől. Leültettem és elé térdeltem, közben megszabadítottam maradék ruhadarabjaitól.

Apró nyalogatásokkal végig csókoltam combja belső felét  kezemmel kísérve ajkam útját közben a lényeget még csak nem is súroltam. Éreztem gerjedelmét. Felpillantottam rá, csak könyörgő tekintetét láttam. Kezével türelmetlenül tolta fejem farka felé. Forró leheletem égette testét, mély sóhajom zene volt füleinek. Eljött a kegyelem pillanata!

Kezembe fogtam lüktető farkát és nedves nyelvemmel végig nyaltam mint régen a nyalókát. Hmm isteni volt. Majd fel-le nyalogattam lassan nagyon lassan egészen a tövéig. Ajkam benedvesítettem mielőtt  számba vettem izmos férfiasságát  melyet leengedtem torkom mélyére, majd vissza és ismét le, és fel váltakozó iramban, majd egyre gyorsabban és gyorsabban.

Nyelvem hirtelen lentebb csusszant megkeresve golyóit, kezemmel tovább simogattam ágaskodó szerszámát, de a nyelvem csak a zacskóban lévő csodákat kényeztette végig egészen a gát tájáig. Ez mindig nagyon felpörgeti ami meg engem pörget fel. Puncim nedvesen sóvárgott farka után, de most övé volt a főszerep.

Visszatértem a „kedvenc játszópajtásomhoz”, hogy befejezzem művemet. Először lassan majd egyre vadabbul szoptam duzzadó farkát.Éreztem közeleg a vég. Alig vártam, hogy az élet izét számban érezhessem. Most..most.. most . Izmai megfeszültek, lábával a padlón dobolt. Szám megtelt spermájával, végigfolyt az államon  le a farka tövéig., élvezettem nyaltam le az utolsó cseppig miközben Ő kielégülten piheget a konyha közepén.

Közben a kávé is lefőtt, melyet kipirulva szolgáltunk fel vendégeinknek.

A konyhában történtekről csak vigyorgó buksija és az én huncut mosolyom árulkodott. Persze remélem ebből az ősök mit sem vettek észre hiszen…. Csak a mama meg ne tudja…