Vasárnap éjszaka a csengő berregése riasztott fel álmomból. – Katának nem jól sikerült a ma esti randi- gondoltam miközben résnyire nyitott szemmel, kócos hajjal csoszogtam hello kittys mamuszkába a bejárat felé. Kattant a zár és abban a pillanatban kivágódott a bejárati ajtó, hogy majd fel lökött. Már kezdtem volna a lecseszést mikor berontott egy pasas talpig feketébe, fején sí maszkkal.

Igen csak meglepődtem, az álom is tovaillant pilláimról de még csak szólni sem volt időm éreztem karja átfogja derekam, bal keze számra tapad. Orrom megcsapta parfümje kesernyés illata, hátamon éreztem mellkasa zilálását és a félelem mellett testem átjárta a vágy első hulláma. Rekedtes hangon suttogta- Hálószoba?- Fejemmel biccentettem.

Türelmetlenül vonszolt az úti cél felé, majd az ágyra lökött, testével lefogta testem, két kezem fejem fölé emelte, kattanást hallottam a csuklóm felől. Az ágyhoz bilincselt! Zsebéből előhúzott egy fekete kendőt mellyel lekötötte szemem. Az utolsó amit még láttam az az a rózsaszín bolyhos bilincs amivel az ágyamhoz kötözött.

Letépte rólam kedvenc hálóruhám, szintem magam előtt láttam ahogy feltérképezi testem. Hallottam álarcának susogását amint lehúzza fejéről. Mellemhez hajolt és mélyet szippantott.
– Te maszturbáltál lefekvés előtt- hallottam hangját.- Érzem testeden a pinád illatát.
Ujjával lábam között matatott. Ekkor már tombolt bennem a vágy, akartam őt még akkor is ha nem tudtam ki ő, hiszen arcát egy percre sem láttam.

Lábam felhúzta térdben és szétnyitotta, elégedett sóhaj hagyta el ajkát mikor megpillantotta pillangómat széttárt szárnyakkal.
Nedves nyelvével végignyalta puncim minden szegleté. Erőteljes uralkodó nyelvcsapások voltak ezek, melytől szeméremdombom egyre erőteljesebben lüktetett, ereimben tombolt a vér.

Ahogy megjelent a kéj első cseppje méhkaptáram bejáratánál mohón nyalni kezdte azt. Nyelve mélyen belém hatolt, ujjával popsimat izgatta. Élvezte! Élveztem! Mikor kellően kiszórakozta magát egyre lentebb vándorolt ajka és egyre fentebb az ujja. Meleg nedves puncim belső fala körbeölelte szorgoskodó ujjacskáját. Nedvemtől tocsogó ujját ajkamhoz érintette, mintha a farka lett volna szopogattam le róla saját ízem. Felhördült! Szájon csókolt. Majd újra lent éreztem Őt a mélyben.Testem megfeszült mikor ajka átsuhant gátamon megcélozva fenekem bejáratát. Az önkívület határán voltam ahogy kinyalta popsimat.

Ismét a jól ismert berregés! Mi ez? Az nem lehet, hogy ismét a csengő szól. Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Látok. Nem zavarja semmi a kilátást. A kezem is szabad. Még mindig hallom a berregést, az ébresztő órám az, dühösen kinyomom. Combom között érzem azt amit néhány pillanattal ezelőtt még ajkamon éreztem. Ekkor döbbenek rá, hogy csak álmodtam s, hogy ki volt az az idegen aki beférkőzött buksikámba? Nem más mint a Vén Kecske aki imádja a punci ízét…